Lehetőségek a kikapcsolódáshoz

Helyi és környékbeli
látnivalók

Kerékpárutak

A térség kiváló kerékpáros infrastruktúrával rendelkezik, valamint a látnivalók relatív közelsége is igazi biciklis túraközponttá teszi a Zemplén ezen részét. Telkibánya saját kerékpárúttal is rendelkezik, melyen Göncre, Hidasnémetibe, vagy akár egészen Szlovákáiba is eltekerhet! Használja ki Ön is a lehetőséget, kerékpározzon az ország egyik (ha nem a…) legszebb tájain!

Kalandpark

Az Aranybánya Hotel szomszédságában működik a csónakázó tó körül megépült kalandpark, mely csoportok és családok számára is tartalmas kikapcsolódást és élményekkel teli kihívásokat kínál.

A gyerek kalandpark 10 elemű akadálypályáján már 4 éves kortól próbálkozhatnak a gyerekek; a felnőtt kalandpark akadálypályái 4 méter magasságban próbára teszik a bátorságot, kitartást, koncentrációt, ügyességet és nem utolsósorban az erőnlétet.

Vártemplom

A templomnak helyet adó dombon egykor vár állt, amit feltehetően a település „aranykorában” (akár szó szerint is érthetjük ezt, hiszen Telkibánya aranybányászatáról volt elsősorban ismert) emeltek, a templommal együtt. A várat a husziták rombolták le, akik 1442 és 1461 között megszállva tartották a települést, a templomot pedig erődnek rendezték be, kettős sánccal körülvéve azt – ennek maradványai ma is érzékelhetők, ha valaki nyitott szemmel jár.

Történelmi aranybánya

Tudta, hogy a középkorban a világ aranytermelésének 25%-a, ezüsttermelésének pedig 20%-a Magyarországról származott? Az európai kontinens aranyának 4/5 része magyar arany volt. Az egykori virágzó aranybányászat örökségét Telkibányán ma is megcsodálhatjuk. Alászállhatunk 90 méter mélységbe az egyik hajdani tárnába, ahol megízlelhetjük a középkori bányászéletet: keskeny, alacsony folyosók, villanyvilágítás helyett fáklyák, víz és sár mindenütt. Felejthetetlen élmény!

Füzéri Vár

Fedezze fel Füzér Várát és ismerje meg történelmét képzett animátorok segítségével! Tekintse meg, hogyan élték meg a fénykor napjait a várban, kik voltak a birtokosai, illetve, hogy miért is tartják számon országunk egyik legszebb fekvésű váraként!

A Füzéri Felső Vár rengeteg érdekességet tartogat, megismerheti részeire bontva a Magyar Szent Koronát, feltárulnak pénzérméinek rejtélyei és felfedezheti a Kárpát-medence várait is. A teljes várterület bútorkiállítás, mely nem csak a szemet gyönyörködteti, bátran ki is lehet próbálni!

Boldogkő Vára

A Zempléni-hegység lábainál fekvő, barackfák és sudár feketefenyők öleléséből magasba emelkedő, sziklára épített romantikus lovagvár különleges környezetben, újjáépített palotaszárnnyal és gyönyörű panorámával várja vendégeit. Áprilistól október végéig hétvégente garantált programokkal: lovagi bemutatókkal, jelmezes tárlatvezetésekkel és interaktív, középkori fegyvertapogatóval szórakoztatják látogatóikat.

Az állandó programok és kiállítások mellet a vár egyéb rendezvényeknek is otthont ad. Falairól csodálatos kilátás nyílik a látnivalókban gazdag környezetre.

Mindezeken túl

Vendégházunk otthona, Telkibánya kiválóan alkalmas erdei kirándulásokra, ásványgyűjtésre, helyi örökségek megismerésére. A felsorolt nevezetességeken túl lehetőség nyílik lovaskocsikázásra, bányafelfedező túrára, vagy ha a múzeális értékek érdeklik; a Vizsolyi Biblia, a Hollóházi Porcelán Múzeum is pár kilométerre található.

Közös pihenés

A Katica Vendégház 12 fő számára biztosít tágas és komfortos pihenőhelyet.

Teljes kényelem

Kiváló kényelmi szintű szobáinkon túl ingyenes wifi, pezsgőfürdő, jól felszerelt konyha várja látogatóinkat!

Kerti partik

Csodás vidéki környezetben pihenhet és szórakozhat. Óriási kerthelységünk pedig kiváló helyszín a kerti partik / sütögetések számára!

Örökmozgóknak

Udvarunkon az óriási tér mellett egy kis játszótér, valamint egyéb szórakozási lehetőségek is várják a legkisebbeket!

Vélemények

★★★★★

"Szép környezet, jól felszerelt, tiszta szálláshely; hamisítatlan vidéki életérzés kakaskukorékolással, kutyaugatással."

"Kényelmesek az ágyak, szép új nappali kanapé, és kétszemélyes jacuzzi, füves kert játszótérrel és tűzrakóval, fényszennyezés mentes nyári égbolt a Tejúttal."

"A vendéglátó már a telefonban nagyon szolgálatkész volt. Az első, hüvős estén első kérésre befütőtt a házban. Nagyon jól fölszerelt, tágas a ház, 9 ember kényelmesen elfért."

"Tágas, modern, tökéletesen felszerelt, tiszta vendégház szép zöld rendben tartott kerttel és kerti kiegészítőkkel. Csodálatos kilátás a környező hegyekre. Rugalmas, kedves vendéglátó."

Katica Vendégház

Címünk:

3896 Telkibánya, Hegyi út 17.

Tudnivalók:

Bejelentkezés:  14:00 - 20:00
Kijelentkezés: 10:00-ig

Üzemeltető:
Bodáné Rozgonyi Katalin
NTAK szám: MA 19011096

Információ és foglalás